Kipróbáltuk: favágók gyertyája


Egy kellemes nyári hétvégét töltöttünk a barátainknál, és bár szerencsénk volt, mert nem esett az eső, az esték már hűvösnek bizonyultak. Logikusnak tűnt tehát, hogy az esti borozgatáshoz tábortüzet gyújtunk. Első este a hagyományos tábortűz mellett tettük le a voksunkat, a második este azonban jött az ötlet, hogy készítsük el a favágók gyertyáját.

A cikk folytatása

Kit engedjünk a tetőre?… avagy tetőszigetelés biztonságosan


Majdnem három hete, hogy nagy vihart kavart a Kodály köröndön lévő társasház tetőszerkezetének meggyulladása, leégése. Már aznap, a hírekben lehetett olvasni, hogy a ház tetőterében – a társasház közös képviselőjének felkérésére – egy korábbi vihar általi beázást próbáltak szigeteléssel megszüntetni. A munkák során nyílt lángot használtak, ami végül a tető meggyulladásához vezetett. Sajnos nem ritkák az ilyen tűzesetek.

A cikk folytatása

Elfogták az érdi kettős gyilkosság gyanúsítottját


Érd, 2014. május 18., vasárnap –Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte a péntek hajnalban egy érdi családi házban holtan talált középkorú párt – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.

A cikk folytatása

Támad Yvette – így vészeljük át!


 

Mára eléri hazánkat  az Yvette névre keresztelt ciklon, ami sok-sok esővel, viharos széllel, zivatarokkal támad. Orkánerejű szél, ciklon, heves esőzés, vihar. Csupa félelmet keltő szó. Nézzük, hogy vészelhetjük át, mire figyeljünk?

A cikk folytatása

A fűtési szezon végével sem múlik el a szén-monoxid veszélye


Hiába van vége a fűtési szezonnak, és süt hét ágra a nap, a szén-monoxid most sem tétlenkedik, ezért jobb odafigyelni – hívta fel a figyelmet a veszélyre a Katasztrófavédelem.

A cikk folytatása

Tescoban árult szén-monoxid riasztó forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelem


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság határozata alapján kerül sor a GS804 cikkszámú szén-monoxid riasztó forgalomból való kivonására, illetőleg visszahívására.

Gazégetésből tűz? A bírság garantált!


A büntetések korát éljük, így teljesen jogos felvetés érkezett egy olvasótól.

Ha röviden szeretném leírni, akkor a kérdés úgy hangzott:

Ha gazt, avart égetek, és minden igyekezetem ellenére tűz lesz belőle, akkor aggódhatok-e, hogy a katasztrófavédelem megbírságol?

A cikk folytatása

+ <