70 éve gyulladt ki a Cocoanut Grove klub

Éppen 70 éve hatalmas tűz pusztított a bostoni Cocoanut Grove éjszakai klubban. Ennek kapcsán az NFPA (National Fire Protection Association) nevű tűzvédelmi szervezet a túlélőket felkeresve emlékezik meg az eseményről. A tűzben 492 ember lelte halálát, ez volt minden idők egyik legtöbb áldozatot követelő éjszakai klub tüze.

(Fotó: https://www.unionparkpress.com)

Az idő nem tompította Walter Zenkin fájdalmát. A 82 éves Zenkin komoran és élénken emlékezett az 1942. november 28-i rádióadásra, ahol a Boston Bay Village környékén tomboló tűzről adtak hírt. Tudta, hogy édesanyja, Mária is ezen a népszerű szórakozóhelyen volt azon az éjszakán, és Zenkin, aki akkor még csak 12 éves volt, nem tudta visszatartani a könnyeit. A hírek tovább jöttek, Ő pedig a legrosszabbtól félt, ami sajnos be is következett. Édesanyja is a 492 halálos áldozat között volt. Kisgyerekként beleegyezett, hogy elkísérje édesapját a halottas házba, ahol azonosítaniuk kellett anyja testét, ami a felismerhetetlenségig megégett. Csak az ujján lévő jegygyűrű volt felismerhető.

Mary Zenkin temetésének napján a Boston Evening fotósa egy fényképet készített, amikor Walter Jr., a huga, Margaret, és az apjuk épp elhagyta a templomot. A kép 1942. december 12-én készült, és azt a pillanatot örökítette meg, ahogy egy járókelő finoman a fiú arcára tette a kezét, vigasztalásul. A család hamarosan új otthonba költözött..

„Az apám évekig beszélt erről a fotóról, és még mindig, minden nap sír, hogy elvesztette az édesanyját.” – mondja Zenkin lánya, Noelle.

Tavaly július 15-én a The Boston Globe nevű újság felhívást tett közzé, hogy felkutassák a Cocoanut Grove bárban történt tűz dokumentumait, tárgyait, fotóit.

(Fotó: https://idighardware.com)

Noelle, mikor meglátta a Globe felhívását, felvette a kapcsolatot Sue Marsh-al, az NFPA könyvtárosával, és a fénykép előkerítésében kérte a szervezet segítségét.

Marie Stamos otthon takarított, amikor rábukkant egy halom régi újságra, amiket még édesanyja gyűjtött össze. Ezek között volt a Boston Evening 1942. december 12-i száma is, amely a tragédiáról szóló 20 oldalas különkiadás volt. Mivel Marie is hallotta a felhívást, felvette a kapcsolatot Sue Marsh-al, és az újságot az NFPA-nak ajándékozta. Így aztán egy héttel azután, hogy Noelle az NFPA segítségét kérte az édesapjáról készült fénykép felkutatására, a megsárgult újságban megtalálták a fotót, amelyen egy sötét hajú kisfiú, lesütött szemmel áll, egy férfi pedig odalép a templom lépcsőjének aljára, és megérinti a fiú arcát.

Sue Marsh e-mailben értesítette Noelle-t. „Jó hírem van! Találtam egy példányt a Boston Evening akkori számából!”. A képet digitalizálták, hozzáadták a gyűjteményhez, Noelle pedig kapott egy másolatot. Az eredeti újságot az NFPA archívumában tárolják.

Sue Marsh szerint: „Célunk az, hogy rögzítsünk egy helyen mindent, dokumentáljuk az eseményeket, és létrehozunk egy honlapot, ahol a családok és szeretteik elmondhatják a tűzzel kapcsolatos történeteiket.”

A tűz óta évtizedek teltek el, mégsem csökkent a nyilvánosság érdeklődése az esemény kapcsán. Sue elmondta, hogy a Cocoanut Grove tüzével kapcsolatban több kutatási kérelmet kap, mint bármely más eseményről.

Rejtélyek és összeesküvés-elméletek jellemzik a tüzet.

Azon az éjszakán 1.000 ember szórakozott a klubban, éppen 400-al többen, mint a megengedett létszám.

A tűz az épület alagsorában lobbant fel, röviddel 22 óra után, ahol a mennyezeti dekorációkon gyorsan terjedt tovább, majd a lépcsőn át az emeleti előcsarnok, és a főbejárat irányába, és a fő étkezőre. Az emberek a főbejáraton akartak menekülni, ami egy forgóajtó volt, és hamar eltömődött. Mindössze 5 perc elegendő volt ahhoz, hogy az épület pokollá változzon, és teljes terjedelmében égjen. Azt, hogy miként fordulhatott elő, hogy ilyen gyorsan lángba boruljon az épület, soha nem vizsgálták.

Paul Christian, korábbi tűzoltó 25 éve gyűjti az információkat a klub tüzével kapcsolatban, mára a jelentések, nyilvántartások, feljegyzések, képek terjedelmes gyűjteményével rendelkezik. „Sok a megválaszolatlan kérdés arról, hogy mi okozta a tüzet.” – mondja.

Az NFPA megszerezte az épület tervrajzait, a témában íródott cikkeket, az elhunytak listáját, valamint több száz fényképet.

A Bostoni Nyilvános Könyvtár hozzáférést adott a fényképekhez, túlélőkkel készült interjúkhoz, és más kutatási anyagokhoz, a Massachusetts Kórház pedig a tűzről rendelkezésükre álló gyűjteményt, a tudományos cikkeket, az égési kezelésekről szóló anyagokat, könyveket, fényképeket biztosította. A Boston Városi Archívum átadta a városi nyilvántartásokat, építési engedélyeket, a Bostoni Tűzoltó Múzeum a fényképeket, és egyéb dokumentumokat, beleértve a személyes leírásokat, és a tűzoltóságon készült iratokat, jelentéseket.

Az NFPA gyűjtemény azonban nemcsak az eseményről szól, hanem arról is, hogy milyen tűzvédelmi változtatásokat, előírásokat, szabványokat vezettek be a pokoli tűz után.

A tragédia előtt számos ország nem szabályozta az éttermek és éjszakai klubok működésének biztonsági rendszerét. Ekkor vezette be például az NFPA az épületek kiürítésének szabályait, ami a lépcsőket, kijáratokat, világítást és a jelzéseket is előírta.

Az akkori vizsgálat nem próbálta megoldani a sajátságos lángterjedés okait, így a mostani vizsgálat erre is kiterjed. „Ha sikerül minél több információt összegyűjteni, lehet, hogy választ kaphatunk néhány kérdésre” – mondja Sue March.

Összegyűjtötték a túlélők, beleértve a szórakozóhelyen résztvevők, és táncosok megrázó történeteit a lángokból való menekülésről, de találtak menükártyát, és belépőjegyet is arról az éjszakáról.

Noelle nagyon hálás, hogy sikerült felkutatniuk az édesapjáról készült fotót, és Ő is meglepődött, hogy milyen érzelmi hatást váltott ez ki apjából: „Sok éven át hallottam a történetet, de a fénykép ráébresztett, hogy édesapám elvesztette az anyját. Csak ekkor értettem meg, milyen érzés lehetett részt venni az anyja temetésén.” Az apja, mikor meglátta a fotót, csak ennyit mondott: „Wow, tényleg jóképű voltam akkoriban!”, meséli Noelle nevetve – „Úgy érzem, ez hozta meg a békét apám lelkében.”

1942-ben a Cocoanut Grove volt az éjszakai élet központja Bostonban. A város színházi negyedének szélén épült, kétszintes volt. A szinteken volt három bár, társalgó, étkező, táncparkett, konyha és tároló helyiségek, összesen 929 m2-en.

A falakat műbőr borította, műanyag pálmafák vették körbe a táncparkettet, és zebracsíkos volt a díszítés. A házban zenekar zenélt, és karcsú táncosok biztosították a jó hangulatot. Egy ital 50 centbe került, egy steak pedig 2 dollárba. Jártak ide filmsztárok, énekesek, politikusok, szabadságon lévő katonák is. A termek zsúfoltak, zajosak, füstösek, és melegek voltak, de a bostoniak imádták.

1942. november 28-én éjjel majdnem kétszer annyi vendég lett beengedve, mint a megengedett. Sok olyan vendég szórakozott azon az éjszakán, akik a Szent Kereszt – Boston Kollégium pár nappal korábbi focimeccsére érkeztek a városba, de Buck Jones cowboy filmsztár is itt szórakozott aznap.

A klub alagsorában 22 óra 15 perckor csaptak fel a lángok, és egy perc múlva már az emeleti előcsarnok is lángokban állt, 22 óra 18 percre a fő étkező is kigyulladt. Újabb két perc telt el, és az emeleti, 69 méter hosszú folyosón sem lehetett már közlekedni. Az épület 5 perc alatt a lángok martalékává vált.

A tűzvizsgálat szerint a tűz gyorsan terjedt, amit a gyúlékony bútorok és a belső dekorációk okoztak, de a vizsgálat eredménye mai szemmel nem meggyőző, ugyanis a szemtanúk hatalmas, világos narancssárga, fehér, illetve kékes-sárga tűzgolyót láttak, ami az ebédlőt egyetlen pillanat alatt megtöltötte. Néhány kijárati ajtó zárva volt, néhány befelé nyílt, vagy épp el volt takarva, a forgóajtós főbejáratba beszorultak a menekülők.

A szerencsés túlélők, akiket nem tapostak meg, vagy égtek halálra, esetleg nem ölte meg őket a sűrű, mérgező füst, egy alagsori ablakon tudtak egy kis udvarra kimászni.

Azon az éjjelen 492 ember halt meg, a megakadt forgóajtó mögött 200 méter hosszan feküdtek a halottak.

1943-ban a klub tulajdonosát, Barnett Welanskyt bűnösnek találták szándékos emberölésért, 15 év börtönbüntetésre ítélték, de 1946-ban kegyelmet kapott, mivel rákbeteg volt. Két hónappal a szabadulása után halt meg.

A Bostoni Hivatásos Tűzoltóság nyilvántartása szerint a tűz oka: ismeretlen.

(Forrás: https://www.nfpa.org)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 + 3 =

+ <