Budapest, 2013. október 5., szombat – A fűtési szezon kezdetével egyre több a kéménytűz, a füstmérgezéses eset, naponta riasztják a tűzoltókat robbanások és szén-monoxid-mérgezések miatt, pedig az ilyen esetek többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az idén már csaknem 530 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit kéménytüzekhez, kétszáznál is többször pedig szén-monoxid-mérgezésről szólt a bejelentés, ilyen esetben az idén tizenketten vesztették életüket.

Kéménytüzek miatt az idén a legtöbbször Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében riasztották a tűzoltókat.

A szén-monoxid-mérgezés a legtöbbször a tüzelő-, fűtő- és egyéb berendezések (páraelszívó, kandalló) helytelen használatára, a karbantartás és az ellenőrzés hiányára vagy a helyiségek nem megfelelő szellőztetésére vezethető vissza. Éppen ezért különösen fontos a kémények rendszeres ellenőrzése.

A nehezen észlelhető, színtelen és szagtalan szén-monoxid ugyanis jellemzően a tüzelőberendezésen, vagy a nem megfelelően működő kéményből áramlik vissza a helyiség légterébe.

Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő-, fűtőberendezést lehet használni, ezt szakembernek kell beüzemelnie és javítania. A kémény állapotát előírt időszakonként – gázüzemű berendezés esetén évente, szilárd és olajtüzelésű berendezés esetén félévente – ellenőriztetni kell. A gázkészüléket (kazán, bojler, konvektor) is évente felül kell vizsgáltatni. Hasznos lehet a szén-monoxid-érzékelő készülék használata, ez azonban nem helyettesíti a rendszeres karbantartást, felülvizsgálatot.

Baj esetén azonnal hívni kell a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: Budapesten szeptember 20-ig több, mint 122 szén-monoxid-mérgezéses esethez kellett kivonulniuk, összesen 48-an szenvedtek szén-monoxid-mérgezést.

Budapesten 2013-ban, szeptemberig csaknem negyvenezer lakásba nem tudott bejutni a kéményseprő, hogy az időszakos felülvizsgálatot, ellenőrzést elvégezhesse. Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosával, használójával szemben a tűzvédelmi hatóság szükség esetén eljárást kezdeményez.

(MTI)

[useful_banner_manager banners=11 count=1]


3 hozzászólás

Sáfrány Péter · 2013-10-08 - 01:41

A kémények, tüzelőhelyek, kürtők tisztántartására a házban lakók, még ha bérben lakók is, kötelesek ügyeletet fordítani. (Makó, 1884)

Sáfrány Péter · 2013-10-07 - 18:06

Magad uram, ha nem engeded be a kéményseprőt és a tűzoltót.

Sáfrány Péter · 2013-10-07 - 18:05

Néha nem árt ránézni a kéményünkre, a padláson és a tetőn is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három − 2 =