Czuri Zsolt lett az Év Civil Hőse!

Mikor tavaly nyáron megírtam Czuri Zsolt történetét, még nem is sejtettem, hogy emiatt egy nagyon megtiszteltető díjra fogják jelölni. A Blikk az év elején hirdetett szavazást, amelyben öt kategóriában lehetett az Év emberére voksolni. Tegnap – Zsolt meghívására – hivatalos voltam a díjátadóra, ahol Zsolt történetével elnyerte az ÉV CIVIL HŐSE díjat.

A jelöltek kiválasztásában zsűri segédkezett, aminek tagja volt Halász Judit színművész, Bárdos András újságíró, Gerendai Károly a Sziget-fesztivál atyja, Rudolf Péter színművész és Murányi Marcell a Blikk főszerkesztője. A jelöltekre az interneten és a Blikkben megjelent szavazólapon lehetett szavazni.

Ha valaki nem ismerné Zsolt történetét, itt elolvashatja.

Az ünnepségre a Ringier kiadó székházában került sor, mivel a Blikk a díszes gálaünnepségre fordítandó összeget inkább a Kapocs programra ajánlotta fel. A Kapocs program keretében a kiadó 100 nélkülöző családnak 50 – 50 ezer forint értékű tartós élelmiszert vásárolt.

A kiadó épületébe érve a földszinten fogadtak bennünket, majd a 6. emeleten a liftből kilépve Murányi Marcell, a Blikk főszerkesztője sietett hozzánk. Pár perc múlva megkezdődött az ünnepség.

Murányi Marcell bevezetőjében elmondta, hogy idén összesen 200.000 szavazat érkezett a jelöltekre, ami többszöröse a korábbi évek szavazatainak.

Először az adott kategória jelöltjeiről nézhettünk meg egy-egy kisfilmet, majd Murányi Marcell, a Blikk főszerkesztője kibontotta a nyertesek nevét rejtő borítékokat.

A nyertesek:

ÉV CIVIL HŐSE Czuri Zsolt, aki egy vízaknába ugrott be egy kislány után, majd kimentette őt.
ÉV REMÉNYSÉGE Kuti Lívia, aki egy segélykérő-helyzetmeghatározó telefonos alkalmazást fejlesztett ki.
ÉV MÉDIASZEMÉLYISÉGE Ördög Nóra
ÉV SZAKEMBERE Gschwindt András, aki a Masat–1 nevű, első magyar műhold projektvezetője.
ÉV MŰVÉSZE Alföldi Róbert, a Nemzeti színház távozó igazgatója.

Zsolti a rá jellemző szerénységgel vette át a díjat: „Nem hiszem, hogy nagy hős lennék. Megtettem, amit bárki megtett volna a helyemben. Hát ennyi” .

A díjátadó ünnepség után a fotósok és újságírók több órán át lefoglalták a nyerteseket, majd én is Zsolti közelébe férkőzhettem, és feltehettem neki néhány kérdést:

Honnan tudtad meg, hogy jelöltek az ÉV EMBERE díjra?

A tűzoltó iskolán egyik reggel egy társam azzal fogadott, hogy „Zsolt, benne vagy Blikkben!” Egészen addig nem hittem el, amíg meg nem vettem egy Blikk újságot és bebizonyosodott, hogy tényleg benne vagyok. Nagyon meglepődtem rajta.

Milyen érzés volt mikor megtudtad, hogy Te nyertél?

Most biztos mindenki arra gondol, hogy erre a kérdésre azt válaszolom, hogy elájultam tőle, de nem így van.

Nem vágytam rá, hogy nyerjek, nekem már annyi is bőven elég volt, hogy jelöltek, de az, hogy nyertem kimondhatatlanul megtisztelő érzés és tényleg nagyon örülök neki. Nem is tudom hova tenni ezt.

Tényleg meg sem fordult a fejemben, hogy én leszek a nyertes és kicsit zavarban is vagyok tőle.

Gondoltad, hogy ennyien fognak szavazni rád?     

Nem gondoltam rá. Úgy voltam vele, hogy az emberek biztos elsiklanak felette, de tévedtem.

Itt szeretném megköszönni a Blikknek, a zsűrinek és mindenkinek aki szavazott rám, valamint Csepregi Csillának, aki végig mellettem állt és segített, hogy a történetem eljusson egész idáig.

Mit gondolsz, miért a Te történeted az, ami a legtöbb embert szavazásra bírt?

Nem tudom. Talán azért, mert fiatal vagyok – 22 éves – és nem az „okostelefonomért” nyúltam, hogy fényképezzek, hanem tényleg gondolkodás nélkül ugrottam le a kislányért.

Persze vannak azért kis hazánkban olyan velem egykorúak, akik szintén valamilyen nagy tettet hajtottak végre.

Találkoztál azóta a kislánnyal, akit kimentettél?

Egyszer igen. A nagymamájával szembe jött velem a lépcsőházban, de nem ismert fel. Úgy gondolom, hogy nem is baj. Szívemből szólva, nem az a fontos, hogy megismerjen, hanem hogy egészségesnek lássam.

Mi történt veled azóta, hogy nyáron megírtam a rólad szóló cikket?

A cikkben elmondtam, hogy beadtam a jelentkezésem a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

A cikk megjelenése után pár héttel értesítettek, hogy kezdődik egy felvételi, ami magában foglalja a fizikai, egészségügyi és pszichológiai alkalmasságot. Ezeken sorban megfeleltem, majd szeptember 3-tól megkezdhettem a kiképzést.

A kiképzés első része Miskolcon volt, a rendészeti szakközépiskolában, ahol két hónapot tanultam, majd rendészeti alapképzésből sikeres vizsgát tettem.

Ezután Budapesten folytatódott a képzés további 3 hónapja a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban, ahol tűzoltási és műszaki mentési feladatok végrehajtására kaptunk kiképzést.

A képzés során gyakorlópályán lakás-tüzet oltottunk, balesetet szimulálva roncs autókon gyakoroltuk a feszítő-vágó berendezést, megtanultuk kezelni az átemelő zagyszivattyút, a korongos gyorsdarabolót, a különböző láncfűrészeket, emelőpárnákat, a sűrített levegős légzőkészüléket és a különböző szerelési feladatokat.

Minden egyes napot élveztem, hisz ez az iskola vezetett az álmomhoz. A sikeres vizsgák után, idén februárban következett el az a pillanat, amire 10 évet vártam: szolgálatra jelentkezhettem a a fővárosi tűzoltóság egy kerületi tűzoltóparancsnokánál.

Nincs olyan szó amivel körbeírhatnám, hogy mit érzek most. Kitartó voltam és teljesült egy álmom, életem legnagyobb álma. Most, hogy ez teljesült, még nem értek véget a megpróbáltatások. Próbaidős tűzoltó vagyok egy évig. Sokat kell még tanulnom, mert az iskolán voltak szimulálva gyakorlatokon balesetek, tüzek, de még sem adják vissza ugyanazt, ami egy valós helyzetben fogad majd. A kollégáim nagyon rendesek, ha kérdezem őket, mindig készséggel segítenek.

Hol fogod tartani a díjat?

Olyan helyen, ahol szem előtt van, hogy ha rápillantok, eszembe jusson, hogy jó becsületesnek, odaadónak és segítőkésznek lenni, mert az ilyen embereket megbecsülik.

 Gratulálunk Zsolti!

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

húsz − tizenkettő =

+ <