Igazi hőstettet hajtott végre Budapesten két férfi, mikor megmentették egy vízaknába esett kislány életét.

Pár hete olyan történet kering az interneten, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A csepel.hu-n megjelent cikkben egy nagyszülő arról mesél, hogy mikor az unokája egy vízaknába esett, ketten is gondolkodás nélkül utána ugrottak, hogy megmentsék. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mit érezhetett a nagymama, mikor az aknába nézve sehol sem látta a kislányt.

Czuri Zsolt

Az eset 2012. június 08-án, Csepelen történt. A történet így hangzott:

„Egyszer csak azt hallom, hogy a nagyobbik unokám kiabál, hogy a húga beleesett egy lyukba. Odarohantam, s akkor már nem is láttam Bettinát, csak a mélyben zubogó víz hangját hallottam. Az aknán nem volt tető – nem tudom, hogy előzőleg ott volt-e, vagy ahogy a kislány ráfutott, akkor csúszott el – de abban a helyzetben nem is figyeltem erre. Segítségért kiabáltam: odaszaladt egy férfi és beugrott a gyerek után. Jött még egy fiatalember – ő a házunkban lakik, Czuri Zsoltnak hívják – ő szintén a vízbe ugrott. Semmit sem láttam egy darabig, de aztán vizesen, iszaposan felbukkantak az unokámmal együtt.”

Az aknába ugró első férfi nem árulta el a nevét, a hölgy szerint: „Csak annyit tudok elmondani róla, hogy civil ruhában volt, és láthatósági mellényt viselt. Nem tudom a hálámat és a köszönetemet eléggé kifejezni neki és Zsoltnak, hogy testi épségüket, irataikat, ruhájukat nem kímélve, gondolkodás nélkül segítettek. Mentették az unokám életét.”

Megkerestem a mentésben részt vevő egyik fiatalembert, aki szívesen nyilatkozott honlapomnak.

Czuri Zsolt mindössze 22 éves, három éve a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntes tűzoltója, és 14 éves kora óta arról álmodozik, hogy hivatásos tűzoltó lesz. Mikor megkérdeztem, hogy miért segített, csak annyit válaszolt:

 „Nem érzem a súlyát a tettemnek, hétköznapinak tűnik, hisz máskor is segítettem. Úgy érzem, ez a feladatom az életben.”

A kislány megmentésére így emlékszik:

„Épp a szobámban voltam, mikor hangos gyermeksírásra lettem figyelmes. Ezután egy idős néni segítségért kiáltott. Az ablakon kinézve nem láttam semmit a fáktól. Gondolkozás nélkül lefutottam a Szent László utcai lakótelepen található buszmegállóhoz, ahonnan láttam, hogy a víztározó mellett ül egy néni a földön, és körbeállják.

Odarohant egy középkorú férfi, és beleugrott egy lyukba. Mondtam az ott álló embereknek, hogy hívják a tűzoltókat és a mentőket, majd én is ugrottam. Lent sötét volt és hideg, a tározóban magasan állt a víz. Az előttem lévő férfi ekkor úszott oda a kislányhoz, aki a tározó közepén lebegett a vízen és csapkodott a kezével. A férfi odaúszva megfogta a kislányt, és a tározó közepén egy rozsdás létrában megkapaszkodott. Közben én is odaúsztam, megfogtam a kislányt, aki nagyon sírt. Kedves szavakkal próbáltam megnyugtatni, hogy ne legyen pánikban. Visszaúsztam vele a tározó nyílásához, ahol kiadtam a lyukon, majd a férfivel kimásztunk.

A kint álló emberek mondták, hogy még nem hívtak segítséget. A mentősöket nem tudtuk elérni, ezért a tűzoltóságon keresztül értesítettük őket, akik egy gyermekmentőt küldtek a helyszínre. Később a rendőrök is kijöttek, akik intézkedtek, hogy a nyílást lezárják az illetékes szakemberek. Úgy tudom a kislányt 3 napig tartották megfigyelés alatt a kórházban. Horzsolásokon és ijedségen kívül más baja nem esett.”

Valljuk be, kevesen vagyunk, akik gondolkodás nélkül beugranánk egy vízzel teli aknába. A csepeli esetnél is többen voltak, akik körbeállták az aknát, de csak ketten voltak, akik hajlandóak voltak akár életük kockáztatásával is segítséget nyújtani. Csodálatos, amit a kislányért tettek.

Szerettem volna jobban megismerni Zsoltot, így megkértem, hogy meséljen kicsit magáról. Belőle pedig csak úgy dőlt a szó:

„A családunkban senki nem volt tűzoltó. Kiskoromban katona szerettem volna lenni. Lenyűgözött, amit a TV-ben láttam, ahogyan a katonák a hazájukat védik, de 14 éves koromban ez megváltozott.

A kémiatanárom meghirdette az osztályban, hogy el lehet menni, megnézni a “nagy piros kocsikat” a Csepeli tűzoltóparancsnokságon. Én voltam az egyetlen jelentkező. Másnap elmentem, ahol rajtam kívül még 6-7 velem egykorú fiú várakozott.

Ekkor odajött hozzánk egy tűzoltó – Krizsán Lajos – aki körbemutatta nekünk a laktanyát és a tűzoltó kocsikat. A téli évszakra való tekintettel a szertárban gurítottuk a tömlőket, és ismerkedtünk a különböző eszközökkel.

Czuri ZsoltA tavasz kezdetekor a tűzoltóság mögött egy akadálypályán gyakoroltunk, pár nappal később már a fővárosi tűzoltók diákcsapatát alkottuk és versenyekre készültünk. Ekkor történt, hogy a szertárban nézelődve észrevettem, hogy a piros csíkú lámpák világítanak, majd következett a riasztás zenéje és az azt követő hang “…figyelem riasztás, tűzesethez…”, ekkor még soha nem láttam ilyet, és megszeppenve néztem, ahogy a tűzoltók futnak a kocsikhoz, sietve öltöznek, és már szirénázva mennek is. Ez egy olyan emlék számomra, amire a mai napig is szívesen emlékszem vissza.

A diákcsapat megalakulásával a „BTSZ XXI. ker” nevet vettük fel csapatnévnek, és az országban rengeteg versenyen vettünk részt. Ahogy idősödtünk, a versenyek is egyre jobban mentek. Diákcsapatként részt vettünk a fővárosban a hivatásos tűzoltók kismotorfecskendő szereléses versenyén, ahol a 18 csapatból a képzeletbeli 3. helyet szereztük meg. Ahogy idősödtünk, a csapat is kezdett szétoszlani, az utolsók közt voltam, akik a szétesés idején próbálták egyben tartani.

19 éves koromban jelentkeztem a Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez. Szeptember 1-én lesz már 3 éve, hogy tag vagyok. Azóta sokat tanultam és tapasztalatot szereztem. Részem volt kisebb-nagyobb tüzekben, balesetekben.

A középiskolámat is direkt úgy választottam meg, hogy passzoljon a tűzoltósághoz, elektrotechnika-elektronikából érettségiztem.

Egy hónapja adtam be az önéletrajzomat a fővárosi tűzoltóságra. Más munkát pedig elképzelni sem tudnék, mint hogy hivatásos tűzoltó legyek.”

Nagyon bízom benne, hogy teljesül Zsolt kívánsága, és hamarosan, mint hivatásos tűzoltó ülhet a főváros valamelyik tűzoltó szerén. A szervezetnek pedig mindig nagy szüksége volt a bátor, hivatástudattal, és elkötelezettséggel rendelkező szakemberekre.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 2 =