Sáfrány Péter – tűzoltó és tankönyvíró – rendszeres olvasója a Gyújtóforrásnak. Mikor megtudtam, hogy dédnagyapja lelkipásztor, tanító és tűzoltó volt egyszerre, megkértem, mutassa be ezt a csodálatos embert. Mert a hétköznapi hősök minden korban köztünk élnek…

Feszty Árpád: Kárvallottak
(Fotó: www.ujszo.com)

 Szent és igaz Isten, adj
az őseimnek a föld porában
csöndes és édes nyugalmat.
Uram, légy a gyermekeim
és unokáim atyja, segítője,
támasza a jövőben is, ne
hagyd őket magukra, hogy
egykoron majd ők is boldogon
tudjanak meghalni, hazatérni…

Sáfrány Zsigmond (1838-1893)
lelkipásztor, tanító és tűzoltó élete és halála

Írta: Sáfrány Péter

E bevezető sorokban nemcsak dédszüleimről (Sáfrány Zsigmondról és megözvegyülése miatti két házasságáról, feleségeiről Fodor Juliánnáról, majd Stépán Idáról), hanem az apai szülőkről, üknagyapámékról (Sáfrány Péterről és Vizessy Zsuzsánnáról), nagyapámékról (Sáfrány Lajosról és Varga Idáról), valamint édesapámról és édesanyámról (Dr. Sáfrány Zsigmondról, Dr. Irsay Saroltáról és apám második feleségéről, Vincze Kláráról) is megemlékezem.

Hálás szívvel gondolok Rájuk, nevük említésével adózok emléküknek. Anélkül, hogy sokat, de legalább eleget tudnék erről a nemesi családról, a családomról, a Sajókazai előnevet Mária Teréziától nyert (hadiérdemeikért, 1750-ben) őseimről, bátorságot veszek, hogy írjak róluk. Magunkról.

Magamat azzal biztatom erre, hogy eddigi fejlesztő és pedagógiai kutatókat segítő munkámmal, a gyermekkori tűzmegelőzés asztalára tett pedagógiai alkotómunkámmal, fejlesztési programommal, tankönyveimmel, kutatásokat segítő mérési forgatókönyveimmel folytatója lehetek a családi hagyományoknak a pedagógia és a tűz elleni védekezés területén.

Forrásként elsősorban édesapám és Mihárovics János tűzoltó ezredes történeteit, bátorító szavait, Barabás Gyulának (hajdú-bihar-megyei egyházgyűlés helytörténeti kutatója) levelét Téglásról, és a Wikipédián föllelt Sáfrány-életrajzokat (Sáfrány Péter és Sáfrány Lajos) vettem alapul.

Dédnagyapám volt a 38 házat fölemésztő tűz oltásának parancsnoka 1893-ban, Tégláson.

Sáfrány Zsigmond református lelkész a tűz oltása, az ingóságok mentése, az anyakönyvek biztonságba helyezése során megsérült, ruhája elázott, átfázott a szélviharban, tüdőgyulladást kapott. Nem tudta kiheverni a mentésben szerzett sérüléseket és betegséget, szíve azévben fölmondta a szolgálatot.

Élete és halála

Sáfrány Zsigmond 1838. március 15-én született Tiszadobon, a községi jegyző fiaként. Az elemi iskoláit itt végezte, a gimnázium három osztályát szintén Tiszadobon, a szülői házban – édesapja felügyeletével -, a 4-6. osztályokat pedig Hajdúnánáson.

Érettségi után a debreceni kollégium teológiai tanfolyamára iratkozott be. Tanult és mellette a legjobb úri házaknál tanított, mint nevelő.

Ezután Hajdúhadházra hívták rektornak, ahol egy évig vezette az elemi iskola 3-4. osztályát, és a gimnázium 1-2. osztályát.

1861 tavaszán a református egyház Tiszaeszlárra hívta papnak, ahol 5 évig szolgált. 1862. május 14-én megnősült. 1866. május 1-én a téglási presbitérium (protestáns egyházközségi tanács világi tagjai)  lelkipásztornak hívja, júniusban elfoglalja állását. Sorra születnek gyermekei, közülük több korán meghal.

1873-ban megalapítja és megszervezi a takarékmagtárat, ami az egyháznak fontos jövedelemforrása lett. 1873. augusztus 22-én megválasztják a gazdasági gyűlés elnökévé.

1876. február 12-én felesége meghalt. 1877. szeptember 25-én Nyírbogáton feleségül veszi a nemesi családból származó Stépán Idát, akinek őse – Stépán Jeney – 1666-ban Lipót királytól kapta a nemességi levelet.

Sáfrányt 1879-ben egy szomszédos község is meghívta lelkipásztornak.

1880-ban megalakította a temetkezési társulatot, amelynek ügyeit haláláig ő intézte. Ez nagy jótétemény volt azoknak a szegényebb sorsú családoknak, ahol a családfőt kellett eltemetni.

A gróf családjának gyermekeit tanította magyar történelemből, magyar irodalomból és a protestáns egyház történetéből.

1889-ben a községben megalakult az önkéntes tűzoltó testület, az alapszabályokat megállapították, és Őt választották a tisztikar elnökévé.

1881-ben felújította a fiúiskolát, 1882-ben pedig befedette a templomtornyot. 1892-ben a torony és a paplak átalakítására mintegy 2.000 Ft-ot költött.

Igen harmonikus és szép családi életet élt.

1893. április 6-án tűzvész támadt Tégláson. Megfeszített erővel dolgozott a tűz oltásán és a mentésben, igyekezett megmenteni az egyházának anyakönyveit és a presbiteri jegyzőkönyveket is.

Az iratok mentésében nem kapott segítséget, ezeket maga volt kénytelen biztonságba helyezni a község pincéjében.

Ő irányította a tűzoltást, mindent megtett, hogy mérsékelje a veszteségeket. A lángok megfékezését szinte lehetetlenné tette a tomboló szélvihar. A községben 38 ház égett le, sok család hajléktalanná vált.

Dédnagyapám nem kímélte magát a tűzoltásban és mentésben, sérülései és tüdőgyulladása végül szívelégtelenséghez vezettek. A tűzoltás parancsnoka 1893. augusztus 19-én délután 5 órakor visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Nem tudni, hogy a tűzvész idején hol tartózkodtak az asszonyok és a kisgyermekek. Nem jegyezték föl, hogy nagyobb diákoknak engedték-e, hogy részt vegyenek a tűz oltásában, hogy kendervödrökkel, bőrrocskákkal, bőrkupákkal vödörláncot alkotva adogathassák az oltóvizet, vagy vesszőkerítéseket botokkal szétverve  nyithattak-e utat a tűzoltásra igyekvőknek, a hordós kocsiknak, lajtoknak. Miközben Gyöngyösön 1918-ig olthattak a diákok, Debrecenben a polgármester ekkorra betiltotta a diáktűzoltóságok működését.

Nem maradt írásos nyoma annak, hogy kik és hova menekítették az életben maradt marhákat, lovakat, disznókat, kecskéket, birkákat.

Szabolcsban már a XIX. század elején rendelkeztek arról, hogy a kémények kéthetenként (!) felülvizsgálandók, és a tűzveszélyes kéményeket azonnal le kellett bontani.

Nem lehet tudni, hogy a téglási tűzvészben, a szélviharban ki volt képes felelősséggel eldönteni, hogy a tűztől milyen távolságra bontsák le a szalmával, zsuppal, náddal, fazsindellyel fedett gyúlékony háztetőket. Nem ismerjük a szűk utcájú település fásítottságát, nem tudjuk, hogy eper- és diófasorok útját állták-e a tűznek, főleg a puha fedésű házaknál*.

*(A szerző utólagos megjegyzése: „Te Jóisten, április 6-án járunk, bocsásd meg képzelgésemet Uram, a dió- és eperlombok még nem tudhattak részt vállalni a tűz elleni védekezésben, csak a rügyek duzzadoztak, boldog öntudatlanságban várták, hogy segíthessenek az ÖTE-nek.”).

A minden épkézláb lakosra vonatkozó tűzoltási kötelezettség és a segítő együttérzés bizonyára nagy tömeget vonzott a lángok közelébe, de a kapkodás zűrzavart okozhatott, a tűzoltás és mentés parancsnokának igen nehéz lehetett megszervezni a tűz felszámolását, a károk enyhítését, hogy például a tűztől a szél irányába milyen távolságban tartotta célszerűnek kihordatni a bútorokat a házakból.

A tetőbontásokban leginkább a födélrakók, az ácsok és a kőművesek jeleskedhettek, de nem ismert, hogy Tégláson kötelezve voltak-e a kovácsok, a lakatosok és a késesek, hogy horgokkal, a vargák pedig arra, hogy saját bőrvederrel jelenjenek meg. Nem tudjuk, hogy kik kezelték a lajtorjákat és a csáklyákat. A vízhordást feltehetően ennél a tűznél is a “kapások” (földművesek) végezhették.

A grófi család és a tanítványai sírva kísérték útjára Sáfrány Zsigmondot, ahová a falu apraja-nagyja elkísérte. A temetésen jelen volt Alsó-Szabolcsból Nagytiszteletű Szeremley József, és nagy számmal érkeztek lelkészek és tanítók.

A templomban Lukács Ödön imában kért Istentől gyógyírt a kesergő család és a gyülekezet fájdalmának enyhítésére, iskolatársa, Joó István debreceni tanítóképezdei igazgató mondott jeles beszédet (Máté 3:15).

A sírnál Kálmán Dezső újfehértói lelkész egy mintaszerűen rendezett, erkölcsileg-anyagilag jó állapotú gyülekezetet maga után hagyó embertől búcsúzott.

Sáfrány a tanítókkal is igen szoros és jó viszonyt tartott, köztük Veress Menyhérttel, akinek segítő munkatársa volt mindvégig. A búcsúztató lelkész elmondta, hogy Sáfrány írogatott az egyházi és iskolai lapokba. A nagykállói egyház emlékkönyvében megjelent úrvacsorai beszédét elismeréssel fogadta a kritika. Megemlékeztek arról, hogy Sáfrány Zsigmond nagyon kellemes hangú egyházi szónok volt, szépen csengő hangját, vonzó külsejét, kedvességét és “jó papi alakját” a gyülekezet rajongásig szerette.

Halálát követően özvegye 6 élő árvagyerekkel maradt egyedül. A presbitérium mindvégig támogatta az özvegyet.

A temetőben lévő sírján hívei és gyermekei emlékoszlopot állítottak. A presbitérium 1976 óta – az ugyanitt eltemetett 3 lelkész sírjával együtt – folyamatosan gondozza a sírokat. A sír a téglási temető első sorában található, az obeliszken olvasható Sáfrány Zsigmond református lelkész és két felesége neve.

Gróf Széchenyi Ödön és Vecsernyés Imre tűzoltók mellett a dédnagyapám a példaképem. A szememben Sáfrány Zsigmond hős volt, még ha ezt rajtam kívül senki sem állítja.

Halálának százéves évfordulóján 1993-ban – Quitt László grafikussal közösen – megírtam életem legfontosabb munkáját, a Tűzpróba tréningek, tesztek tizenéveseknek című tankönyvet. Ez a tankönyv 1995-ben jelent meg a „Pedagógus Szakma Megújítása Projekt” pályázatán nyert támogatás segítségével.

A Gyújtóforrás ott van a Facebookon is! Kattints ide, lájkolj minket, és mindig elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, cikkekről!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − 4 =