Híres gyújtogatók – Marc Thompson

Marc Thompsont 2008. április 25-én, 6 hónapig tartó tárgyalássorozat után ítélte el az USA bírósága, miután az esküdtszék bűnösnek találta édesanyja meggyilkolásáért. A hidegvérű gyilkost a pénzéhség motiválta.

Thompson a kaliforniai Berkeley és a Stanford Egyetemen szerezte diplomáit, sikeres bróker lett. Volt időszak, mikor évi 1 millió dollárt keresett. Boldogan élt feleségével és három gyermekével a Michigan-tóra néző házában.

Egy szép napon azonban a házasság véget ért, a válás után pedig a pénzügyei is kezdtek széthullani. Elvesztette a legnagyobb ügyfelét, majd a munkáját is, végül egyre gyakrabban kezdet kölcsönkéregetni az üzleti partnereitől és barátaitól. Az összeg alkalmanként elérte akár a 100 ezer dollárt is.

2001. júniusában kitalálta, hogy magához költözteti 89 éves édesanyját. Az anyja házát eladta, saját házára pedig nagy értékű biztosítást kötött.

A következő évben Thompson azt mesélte a bejárónőjének, hogy az anyja azt javasolta, hogy gyújtsa fel a házát. 2002. augusztus 8-án aztán az édesanya furcsa körülmények között égési sérüléseket szenvedett a vállán. A „mese” első változata szerint a kályhának esett, majd az anyuka szerint akkor sérült meg, mikor a fia egyedül hagyta Őt a házban. A bíróság szerint ez az eset már egy sikertelen gyújtogatási kísérlet volt.

Az anyuka elhagyta a kórházat, három nappal később azonban a ház újra kigyulladt. A szomszédok szerint Thompson és két fia aznap este 19:00 órakor hagyta el a házat, a férfi azonban a nyomozóknak azt állított, hogy már 18 óra 15 perckor elment otthonról. A férfi a fiaival igyekezett színházba, ami 15 percnyire volt a lakásuktól, az előadás 19 óra 30 perckor kezdődött. A fiúk elmondták a nyomozóknak, hogy a színházba érkezésük után pár perccel kezdődött az előadás. Egyértelmű volt, hogy a férfi hazudott.

A szomszédok 19 óra 10 perckor látták, hogy füst jön ki a házból. A kiérkező tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, Thompson 90 éves anyjának holttestét a pincében találták meg, 4 méterre a tűz keletkezési helyétől. Thompson szerint az anyjának pszichés problémái voltak, gyógyszereket szedett, pár nappal azelőtt is megégette magát, és korábban már volt öngyilkossági szándéka.

A nyomozók hamar lezárták a nyomozást, megállapításuk szerint öngyilkosság történt.

A gyanú azonban megmaradt. Akkoriban a nyomozók már ismerték a következő tényeket:

  1. A férfi rossz anyagi helyzetben volt.
  2. Ellentmondás volt abban, hogy a tűz előtt Thompson mikor hagyta el a házat.
  3. Meredek lépcső vezetett a pincébe, amin a 90 éves asszony nem tudott egyedül fel-, és lemenni.
  4. Az asszony vérében alkoholt, és többféle gyógyszert találtak.
  5. Az anya 2002. augusztus 4-én aláírt egy nyilatkozatot, mely szerint halála esetén nem akar boncolást, testét pedig azonnal hamvasszák el.

A tűzvizsgálatot végző nyomozó a tűz után 6 órán át helyszínelt, majd arra a következtetésre jutott, hogy a ház alagsorában gyúlékony folyadék lett szétlocsolva, majd meggyújtva. Kereste a gyújtóforrást is, de sem a kazánnál, sem az elektromos berendezéseknél, vezetékeknél nem talált problémát, így arra jutott, hogy a szétlocsolt éghető folyadékot valamilyen nyílt lángú gyújtóeszközzel (gyufa, öngyújtó) gyújtották meg.

Thompson persze támadta ezt a megállapítást, ugyanis a tűzvizsgáló által begyűjtött mintában a vegyész szakértő nem tudta kimutatni az éghető folyadék jelenlétét. Azonban a tűzoltók kiérkezéskor két üres benzines kannát találtak, továbbá érezték az éghető folyadék szagát. A vád szerint az, hogy a laborba küldött mintában nem találtak gyúlékony folyadékot, még nem bizonyíték arra, hogy a helyszínen ilyen nem is volt.

Thompson a tűz után a ház teljes értékét, azaz 756.766 dollárt kért a biztosítótól. Mivel azonban a ház nem égett le teljesen, a biztosító csak úgynevezett helyreállítási értéket volt hajlandó fizetni neki. Thompson ekkor úgy döntött, hogy eladja a házat, a biztosítótól pedig a károkért felvett 269.000 dollárt. De ennyi nem volt elég. Azt állította, hogy a tűz során különböző tárgyakat tűntek el, ezért a biztosító az ellopott, elveszett tárgyakért újabb 350.000 dollárt utalt át a károsultnak.

Négy nappal a tűz után Thompson Chicago-ban bankszámlát nyitott, novemberben és decemberben pedig átutalt 400.000 dollárt egy, a Holland Antillákon lévő fiktív cég számára. A céget Thompson alapította, hogy elrejtse a pénzét a volt felesége elől. A cég 2003. májusában csődöt jelentett.

A csődeljárás feltűnt a hatóságoknak is, így elindult a nyomozás, ahol előkerült a tűz lezárt aktája is. A tűzzel kapcsolatos tárgyaláson Thompson elismerte, hogy a csőddel kapcsolatban csalást követett el, hogy a hitelezői elől elrejtse vagyonát.

A hosszan tartót tárgyalássorozat végén az állami bíróság szerint Thompson szándékosan okozott tüzet, mindezt pedig úgy állította be, mintha 90 éves édesanyja, Carmen S. Thompson öngyilkossági szándékból gyújtogatott volna. A ház alagsorában Carmen füstmérgezésben vesztette életét.

A szövetségi bíróság bűnösnek ítélte 19 rendbeli csalás, pénzmosás, az állami bíróság pedig a tűzokozás, és az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés bűntettében. Összesen 190 év börtönre ítélték.

(Forrás: caselaw.findlaw.com)

A Gyújtóforrás ott van a Facebookon is! Kattints ide, lájkolj minket, és mindig elsőként értesülhetsz a legfrissebb hírekről, cikkekről!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkettő + 1 =

+ <