A gyertya lángja gyönyörű, nyugalmat áraszt, a lakásunk hangulata ilyen fények között teljesen megváltozik, mi magunk pedig különleges hangulatba kerülünk. De nem szabad elfelejtkeznünk a veszélyekről.

gyertya

Nemcsak a gyertya lehet nyílt lángú világítóeszköz. Használunk petróleum-, olaj, vagy más éghető folyadékkal üzemelő lámpákat is, de manapság divatosak az illóolajakat párologtató eszközök is.

Ha nincs elektromos áram a lakásban, advent, karácsony idején, esetleg kegyeleti okból, vagy csak úgy, a hangulat kedvéért mind-mind olyan alkalom, amikor gyertyát gyújtunk.

Ha azonban a gyertya felborul, vagy a közelében gyúlékony anyag található, esetleg leég, és az alatta lévő éghető gyertyatartót gyújtja meg, nagyon gyorsan terjedő tűzzel találjuk szembe magunkat.

Pályafutásom során az egyik legkülönlegesebb tűzeset az volt, amikor a halottak napján meggyújtott, teljesen hagyományos mécses egy, a viaszban lévő zárvány miatt szétvetődött, és az égő kanóc a gyertyától 1,00 méterre lévő konyharuhára esett. Mondanom sem kell, hogy a konyha leégett, pedig a tulajdonos fém tálcára helyezte a gyertyát, nem volt a közelben éghető anyag, és épp csak zuhanyozni szaladt el, így csak pár percre maradt felügyelet nélkül a gyertya.

Vagy gondoljunk az ismert műsorvezetőre, aki az ablak közelébe tette a gyertyát, a szél pedig a függönyt a lángokra fújta, a ház pedig teljesen lakhatatlanná vált, leégett.

Egy asztalon felejtett gyertya okozott tüzet abban a XI. kerületi társasházban is, ahol a tulajdonos halálra égett, több lakó pedig füstmérgezéssel került kórházba, a lakásban pedig példátlan pusztítást okoztak a lángok.

Néhány alapszabály:

  1. Soha ne hagyjuk őrizetlenül a gyertyákat!

  2. Soha ne égessük a gyertyát olyan helyen, ahol a közelben gyúlékony dolgok vannak!

  3. Tartsuk a gyertyákat gyerekek elől elzárva!

Mielőtt meggyújtjuk a gyertyát:

  1. Ne legyen túl hosszú a kanóc! Mielőtt a gyertyát meggyújtanánk, vágjuk le a kanócot úgy, hogy az ne legyen hosszabb, mint 1 cm.

  2. Használjunk gyertyatartót! Méghozzá olyant, ami hőálló (fém, porcelán, üveg), felfogja a lecsöpögő viaszt, és kellően stabil.

  3. Ne használjunk éghető gyertyadíszeket!

  4. Tegyük a gyertyatartót hőálló felületre! Ennek persze megfelel a fa asztal is, csak ne legyen rajta terítő, vagy ne egy kupac újságpapírra, könyvre tegyük a gyertyát.

  5. Kerüljük a huzatot! Emiatt a gyertya gyorsan, egyenletlenül, kormozódva ég, és a viasz túlzottan csöpög.

  6. Ne legyen semmilyen éghető anyag a gyertya felett! Sem függöny, sem odalógó ruha, sem könyvespolc.

Míg ég a gyertya:

  1. Soha ne érintsük meg az égő gyertyát! Ne mozgassuk, forgassuk, vagy emeljük fel égés közben. A forró viasz ránk csöppenhet, ijedtünkben elejthetjük, felboríthatjuk a gyertyát.

  2. Ne hagyjuk teljesen leégni! Ha azt látjuk, hogy a gyertya már-már teljesen leégett, fújjuk el, és dobjuk ki. Ne várjuk meg, amíg az össze viasz elég.

  3. Oltsuk el a gyertyát, ha túl magas a lángja, vagy elkezd a láng vibrálni! Hagyjuk kihűlni a viaszt, nézzük meg, nem túl hosszú-e a kanóc, nézzük meg, nincs-e valami szokatlan a gyertyán, mielőtt újra meggyújtanánk.

  4. Ne hagyjuk a gyertyát felügyelet nélkül! Mindig legyen szem előtt, és ha elhagyjuk a szobát, oltsuk el.

Gyertya eloltása

  1. Lehetőleg használjunk gyertyaoltó harangot. Ez a legbiztosabb módja, hogy megakadályozzuk a forró viasz fröccsenését.

  2. Ne használjunk vizet! A víz hatására a forró viasz fröcskölni kezd.

  3. Ellenőrizzük az eloltást! Mielőtt elhagyjuk a szobát, ellenőrizzük, hogy a gyertya teljesen kialudt, a kanóc már nem ég, izzik, nem tud visszagyulladni.

  4. Ne mozgassuk a gyertyát, míg teljesen ki nem hűl! A forró viasz égési sérüléseket okozhat.

Ha tüzet észlelünk, azonnal hívjuk a tűzoltóságot a 105, vagy a 112 segélyhívószámon.

A nagyobb biztonság érdekében vásároljunk tűzjelző berendezést, ami a tűz korai szakaszában érzékeli a füstöt, és hangos sípolással akár álmunkból is könnyedén felébreszt.


2 hozzászólás

Sáfrány Péter · 2012-12-03 - 03:18

Idézet a Tűzpróba tréningek, tesztek tizenéveseknek című tankönyv Gyújtáspróba fejezetéből:

“…
2. Vizsgáld meg otthon a mécseseket és a petróleumlámpát!
Végezd el a próbákat!
Ikszeld be az igen-t vagy a nem-et!

Mécses- és olajlámpa-próba

1. Billenékeny-e? Egyenetlen helyen tartjátok?
2. Törött-e?
3. Szennyezett-e a környéke?
4. Földíszítettétek-e gyúlékony anyaggal?
5. Ép-e a burája, fedele?
6. Gyúlékony anyag közelében használjátok?

3. a) Rajzold meg az égő mécsest, petróleumlámpát és viharlámpát körülvevő veszélyzónákat külön papíron! (Előtte gyújtsátok meg a világítóeszközöket,és végezzetek hőmérsékletméréseket tenyérrel és/vagy olyan hőmérővel,amellyel 60 Celsius fok is mérhető. A 60 fokosnál melegebb éghető anyagú terület, felület veszélyben van.)

…”

    Csepregi Csilla · 2012-12-05 - 11:46

    De jó is volna, ha lenne az oktatásban ilyen tananyag, ha minden gyerek úgy kerülne ki az iskolából, hogy tisztában van a veszélyekkel.
    Vallom, hogy amit Jancsika megtanul, azt János is tudni fogja…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − nyolc =