A tűzoltók védőszentje: Szent Flórián

A Katolikus Lexikon szerint védőszent az a szentté avatott személy, akit Szentszéki jóváhagyással égi oltalmazónak választ egy nép, egyháztartomány, lakóhely, jogi személy, vagy embercsoport. Szent Flórián a tűzoltók, az ár- és tűzveszély által fenyegetettek, és a kéményseprők védőszentje, minden évben május 4-én ünnepeljük. De ki is volt Ő valójában?

(tovább…)

Czuri Zsolt lett az Év Civil Hőse!

Mikor tavaly nyáron megírtam Czuri Zsolt történetét, még nem is sejtettem, hogy emiatt egy nagyon megtiszteltető díjra fogják jelölni. A Blikk az év elején hirdetett szavazást, amelyben öt kategóriában lehetett az Év emberére voksolni. Tegnap – Zsolt meghívására – hivatalos voltam a díjátadóra, ahol Zsolt történetével elnyerte az ÉV CIVIL HŐSE díjat.

(tovább…)

Czuri Zsolt

Hétköznapi hősök: Czuri Zsolt

Igazi hőstettet hajtott végre Budapesten két férfi, mikor megmentették egy vízaknába esett kislány életét.

Pár hete olyan történet kering az interneten, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. A csepel.hu-n megjelent cikkben egy nagyszülő arról mesél, hogy mikor az unokája egy vízaknába esett, ketten is gondolkodás nélkül utána ugrottak, hogy megmentsék. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mit érezhetett a nagymama, mikor az aknába nézve sehol sem látta a kislányt.

(tovább…)